Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyed a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Freddie Mercury - A legjobb barát vallomása

Vendégbejegyzés Wébel Anett-től - Marley + én

„Tizenkét évig napi kapcsolatban álltam vele…, ennek jegyében főszakács, mosogató, pincér, komornyik, inas, titkár, írnok, takarító, gyerekfelügyelő (a gyerek ő maga volt) és személyi levelező voltam. Velem járt bevásárolni és műtárgyakat venni, én voltam vele, amikor a világot járta, együtt álltunk a siker csúcsán, és a szakadék alján…Én voltam a testőre, és én voltam az ápolója, amikor kellett”

Peter Freestone személyi titkára volt Freddie Mercurynak. Freddie-vel lakott Londonban, Münchenben és New Yorkban; mellette volt a halála pillanatában is. Ettől feljogosítva érezte magát arra, hogy a legőszintébb vallomást megírja Mercury életéről. A valóságot mindarról, amit a pletykák elferdítettek.

Peter Freestone bemutatja mindazokat, akik valamilyen módon szerepet játszottak Freddie Mercury különleges, hol kicsattanóan vidám, hol pedig tragikus életében:

olyan hírességeket, mint Elton John, Dave Clark, Elizabeth Taylor és Rod Stewart, de a névtelenségből előbukkanó szeretőket, a popszakma ezermestereit és haszonlesőit is.

Származása és fiatalkora

A rajongók között gyakran tapasztalható Mercury nemzeti eredetére vonatkozó zavar. Többen úgy vélik, hogy Mercury angol (európai) és perzsa ősökkel rendelkezik, vagy csak perzsa (iráni) származással. A valóság azonban az, hogy számos zoroasztriánus perzsa menekült el Perzsiából a muszlim invázió elől, s telepedett le Indiában, és több száz év alatt a helyi lakosságba asszimilálódtak. Mercury születési anyakönyve indiaiként hivatkozik rá.

Freddie Mercury eredetileg Farrokh Bulsara néven született a zanzibári Stone Townban, párszi indiai szülők gyermekeként. Szülei, Bomi és Jer Bulsara azért vándoroltak ki Zanzibárba, hogy apja pénztáros maradhasson a Brit Gyarmati Hivatalban. Húgát Kashmirának hívják.

Tanulmányait a Bombay melletti panchgani (Satara) St. Peter's boarding school-ban kezdte, és itt lépett először nyilvánosság elé a The Hectics nevű együttesben. Szintén a St. Peter'sben kapta a Freddie becenevet. Ezután 17 éves koráig a mazagoni (Bombay) St. Mary's High Schoolban tanult, majd családjával az 1964-es zanzibári forradalom elől Angliába menekült.

Zenei karrierje

Miközben már a Wreckage nevű együttesben énekelt, 1970-ben megismerkedett az akkor a Smile-ban zenélő Roger Taylorral és Brian Mayjel. Amikor ők énekes nélkül maradtak, Freddie beszállt a zenekarba, megalapítva a Queent. A végleges felállás 1971-ben született meg, amikor egy meghallgatás során bevették a csapatba John Deacon basszusgitárost, amivel kezdetét vette minden idők egyik legsikeresebb rockzenekarának története.

A '80-as évek elején New Yorkban és Münchenben élt, meglehetősen kicsapongó életet. Két végéről égette a gyertyát, a Queen munkáinak szüneteiben féktelen mulatságok központi figurája volt. Legendás partikat adott a legfelkapottabb bárokban: egy alkalommal a teljes baráti társaságának repülőgépet bérelt, és a frissen felfedezett playboy-szigetre, Ibizára repíttette őket. Ismert boltok és áruházak nemegyszer zárás után fogadták, hogy vásárlási szenvedélyének hódolhasson.

Nem sajnálta a pénzt, a legdrágább pezsgőt és kaviárt, a luxuslakosztályt, a kokaint, a Concorde-jegyeket, a drága ajándékokat, a virágokat és bókokat azoktól, akik féktelen életviteléhez társulni vágytak. Barátságával és szerelmével sokan visszaéltek, ezeket a keserű történeteket dalaiban örökítette meg. Első szólólemeze Mr. Bad Guy címmel, 1985-ben jelent meg, és egy excentrikus, túlfűtött, érzelmes világsztár önéletrajzának, egyúttal egy korszak lezárásának tekinthető.

Londonban vásárolt villájának felújítása 1985-re készült el: a japán fabútorok, a Sotheby's aukcióin hozzáértéssel megszerzett képek és kárpitok, a koi pontyokkal ékesített japánkert, a drága porcelánok, számos macska és egyéb viktoriánus kellék között nyugodtabb életet kezdhetett.

1987-ben duettet énekelt Montserrat Caballéval: Barcelona című daluk a közelgő spanyol nyári olimpia hivatalos dala lett. Hasonló című, a rockzene és az opera sajátosságait ötvöző lemezükön Freddie Mercury méltó partnere volt a világ egyik legünnepeltebb dívájának.

Betegsége és halála

Mercury partnere, Jim Hutton szerint, az énekesnél 1987 áprilisának végén diagnosztizálták az AIDS-et.1988 után szinte alig mutatkozott a nyilvánosság előtt. A lesifotósok képein egyre soványabb, szakállas Freddie Mercury egészségi állapotával kapcsolatos találgatások szinte folyamatossá váltak. Mivel már 1989-ben külsőleg is felfedezhetők voltak a tünetek, a sajtó gyakran cikkezett róla, titokzatos betegségeit, sőt az AIDS-betegséget is emlegették vele kapcsolatban. Ritka nyilvános szereplései alkalmával az egykori partisztár visszahúzódó főnemes benyomását keltette. Ugyanakkor folyamatosan, fantasztikus lendülettel dolgozott a Queen svájci és londoni stúdiójában, aminek eredményeként a zenekar 1989-ben és 1991-ben is új albummal jelentkezett.

A zenekar tagjaival 1989. május 22-én tudatta az állapotát. Az utolsó Queen-munka, amelyben részt vett, a These Are the Days of Our Lives dal videóklipje volt. Ekkorra már szembeötlő volt leromlott egészségi állapota, bőrét a Kaposi-szarkóma sebei lepték el. 1991 őszén, soványan és betegen már azzal a tudattal énekelte szalagra a Queen drámai dalait, hogy a közönség már csak a halála után fogja hallani őket.

1991. november 23-án közleményben tudatta a világgal, hogy AIDS-ben szenved. A háza előtt fotósok és operatőrök százai gyűltek össze – a tömeget a rendőrség tartotta féken.

"Mivel az elmúlt két évben annyiféle találgatást olvastam a lapokban, szeretném bejelenteni, hogy a vizsgálatok HIV-pozitívnak mutattak és AIDS-ben szenvedek. Úgy tartottam helyesnek, hogy nem hozom nyilvánosságra a dolgot, azok érdekében, akik a környezetemben élnek. De eljött az idő, hogy barátaim és rajongóim megtudják az igazat, és remélem mindenki csatlakozik hozzám, orvosaimhoz és mindazokhoz, akik szerte a világon küzdenek ez ellen a szörnyű kór ellen."Másnap, 1991. november 24-én, vasárnap este aludt el örökre. Két nappal később, zártkörű – szülei kérése szerint zoroasztriánus – temetésen vettek búcsút tőle. Fekete koporsóját egyetlen szál vörös rózsa díszítette, útját Aretha Franklin dala kísérte. Testét elhamvasztották, hamvait máig ismeretlen helyre szállították (egyes információk szerint azt édesanyja őrizte). 2013-ban a londoni Kensal Green temetőjében találtak egy francia nyelvű emléktáblát, amin a Farrokh Bulsara, Freddie Mercury eredeti neve szerepel. „Farrokh Bulsara emlékére, mindig közel leszek hozzád a szerelmemmel” – áll félig angolul, félig franciául a plaketten, amire születésének és halálának pontos dátumát rakták, M. aláírással. Egyesek szerint a szignó Mary Austin lehet, a Queen-frontember volt barátnője, akivel hét évet éltek együtt, és aki végül megörökölte az énekes 7 millió fontot érő londoni otthonát.Genfi-tó partján álló szobra és londoni háza egyaránt a rajongók zarándokhelye.

A Queen megmaradt tagjai megalapították a Mercury Phoenix Trust nevű AIDS-ellenes társaságot, és megszervezték a Freddie Mercury emlékkoncertet, amelynek teljes nyereségét az alapítvány javára utalták.

Freddie Mercury számára a 2016-os év hozott volna kerek jubileumokat: Abban az évben lett volna 70 éves, 30 évvel korábban adta a Queen legendás koncertjét Budapesten, ahol az évtized egyik legfontosabb koncertjét adták a vasfüggöny mögött és szintén 2016-ban múlt 25 éve annak, hogy a legendás énekest elragadta a gyógyíthatatlan betegség.

Az utókor szerencséjére azonban Freddie Mercury zenéje és hangja örökre megmarad, hogy újabb és újabb generációkat varázsoljon el.

Ajánlom a kötetet mindenkinek, aki ismer legalább egy Queen slágert vagy éppen látta a Bohém rapszódia című filmet, amelyet 2018-ban mutattak be a hazai mozikban.

(a bejegyzéssel egy időben facebook post-ban is megjelent az írás Marley + én oldalán 2023.08.19. napján)

Tartalomhoz tartozó címkék: #Könyvajánló